Madármegfigyelő az óvónő szemével

Az óvónői munkának többek között szépsége az, hogy nincs két egyforma nap, hónap, év. Nagy szabadság, hogy az óvodapedagógus tág kereteken belül válogathat: kigondolhatja, feldolgozhatja a gyerekekkel közösen azokat a témákat, amelyek az ő szívéhez is közel állnak. Évről évre előkerülhet ugyanaz a téma, de mivel már van megelőző tapasztalat, és a gyermekcsoport is folyamatosan változik, minden évben megvan a változtatás lehetősége.  Így történt ez a madaras témánál is.

Persze a gyökerek sokkal mélyebbre nyúlnak vissza. Mindig szerettem volna ismerni a madárfajokat, tudni, hogy éppen melyik röpül el az ablakunk alatt, vagy az udvaron ücsörögve, melyik hangját hallom. Mindez azonban megmaradt a vágyakozás szintjén, hiszen sosem tettem bele azt a plusz energiát, amit ez megkívánt.

A kismadarak évről évre érkeztek csoportunk etetőjéhez, de nem tudtam, melyiket hogy hívják, hogyan lehet őket könnyen megkülönböztetni egymástól.

A változáshoz hozzásegített párom természetszeretete, ami tudással is párosult: kirándulásainkon, bogarászás közben nem mulasztotta el felhívni figyelmemet arra, amit ő szépnek talált, és türelemmel ismételte el újra és újra mindennek a nevét, mondta el, honnan ismerhetem fel legközelebb. Egyre inkább kinyílott a szemem a természetre, mind inkább megismerve azt. Rájöttem, ugyanaz történik velem felnőttel, ami a rám bízott gyerekekkel. Megtaláltam és megtapasztaltam a receptet, ami a tanuláshoz szükséges: Nem kell hozzá más, mint egy nagy adag kíváncsiság, nyitottság, türelem, szeretet. 2018 telén már tudatosabban vártam a madarakat: előre megnéztem, mely fajok várhatók az etetőhöz, így a leggyakoribbakat már biztonsággal felismertem. Amikor az etetőhöz érkeztek, tudtam mondani a gyerekeknek, hogy széncinke, kékcinke, barátcinege eszeget-e éppen, és hogy miről ismerhetjük fel őket. Amit nem ismertem, arról fotót vagy videót készítettem, megkérdeztem, könyvben megnéztem, vajon mi lehet, és amikor újra megérkezett, már biztonsággal tudtam őt bemutatni a csoportomnak.

 Az etetőnkhöz érkező madarakról fotók készültek, ahogy a madáretetésről is. Ezek kikerültek faliújságunkra, szülőkkel közös, zárt internetes fórumunkra. Így a gyerekek az átélteket családjukkal is megoszthatták, lehetőséget adott ez az otthoni beszélgetésre is.

Mivel a gyerekek legkönnyebben játékos tevékenység közben tanulnak, az elkészített képeket felhasználtuk a játékban. Közös csoportképünkből – amelyet madaraink képe keretezett- nagyítás és laminálás után puzzle készült, és boldogan rakták ki újra és újra. A madáretetőhöz érkező 16madárfaj nevét úgyrögzítettük, hogy memóriajáték készült a fotókból. Így a gyerekek könnyedén megtanulták madáretetőnk vendégeinek nevét, és nehézség nélkül sorolták azokat: kékcinke, széncinke, barátcinege, őszapó, meggyvágó, balkáni gerle, fekete rigó, zöldike, téli pinty, erdei pinty, tengelic, mezei veréb, házi veréb…

Óvodánk vezetője értékelte ezt a fáradozást, és az eredményeket látva tovább gondolta a lehetőségeket. Nagy örömmel fogadtam a hírt, hogy 2018 szeptemberében épp a mi óvodánk kaphat egy madármegfigyelő állomást. Tudni kell, hogy az óvoda igen érdekes elhelyezkedésű: utcafrontja a Vajda lakótelepre néz, míg „a kertek alján ” egy kiserdővel szomszédos. A madármegfigyelő házikó az udvar egy kiserdőhöz közeli, viszonylag csendes szegletébe került. Hogy a későbbiekben még kevésbé legyen szem előtt, és a madarak bátran mozogjanak környékén, gyorsan növő bokrokkal (nyári orgonával és mogyoróval) ültettük körbe. 

Mivel ilyennel még nem volt dolgom, a lehetőség újabb kihívásokat is jelentett. Sok mindent át kellett gondolni: vajon mennyi időt kell várni, mire madarat látunk? Ki bírják ezt a mai felgyorsult világhoz szokott gyerekek? Nem szegi kedvüket, ha nem látunk madarat? Mit lehet benn csinálni a várakozás alatt? Mennyire hallatszanak ki a zajok? Megriasztják-e a madarakat? Hány gyerekkel érdemes egyszerre bemenni? Folyamatosan reflektáltam önmagam munkáját, átgondoltam, újra terveztem, és azt hiszem így lesz ez minden egyes évben újra és újra.

És hogy mit csináltunk várakozás közben? Sutyorogva beszélgettünk a madarakról, eleségeikről, a fészekrakásról, a különböző odukról, magevő és ragadózó madarakról, nézegettük a telefonon korábban általam készített csupasz fiókák képeit. Amikor egyáltalán nem volt mozgás, a falon levő képeket sorolták, elmondták, kinek melyik a kedvenc madara. Kitaláltunk a képekkel játékokat: elvettünk egy képet, és meg kell mondani, mi hiányzik. Mi változott játékot játszottunk: felcseréltünk két kép helyét..stb.

A madármegfigyelőben töltött idő alatt, és a csoportszobában is gyakran hívtam segítségül a modern technikát: a „Madárhatározó” alkalmazás segítségével nemcsak a madarak képeit, hanem hangjukat is megismerhettük. Hihetetlen, milyen hosszasan le tudta ez foglalni a gyerekeket, újabb és újabb kívánságaikat írtam be a keresőbe, bővítve ezzel ismereteinket.

Mindeközben együtt megtapasztaltuk az is, hogy a kismadarak nem „rendelésre érkeznek”. Türelemmel, csendesen kell várakoznunk rájuk, és akkor látjuk a legtöbb madarat, ha hideg, de napos, tiszta az idő.

Hála a szülőknek, az etetőink egész télen tele voltak. A gyerekek által behozott sokféle magból mi magunk is készíthettünk cinkegombócot, tölthettük fél dióba a zsírral összegyúrt magvakat, és örömmel nézhettük, ahogy kis vendégeink csipegetnek.

Nem feledkeztünk meg arról sem, hogy a madaraknak vízre is szükségük van a túléléshez: egy egyszerű tepsibe raktunk ki nekik vizet, amit karbantartó bácsink minden nap nagy gonddal cserélt. Szerencsések vagyunk, mert azon kívül, hogy inni láttuk a madarakat, azt is karnyújtásnyi távolságból figyelhettük meg, hogyan fürdőznek a vízben.

Természetesen nem tartottuk meg csak magunknak a lehetőséget A Rozmaring csoportos gyerekek és madaraik híre eljutott a város más óvodáiba is: hasonló gondolkodású kolléganőimmel testvéróvodai kapcsolatot kezdeményeztünk, vendégül láttuk  őket madármegfigyelőnkben.

Nem titok a gyerekek előtt, hogy nem ismerek minden madarat. Nem is célom, hogy azt gondolják „mindentudó” vagyok. Az együtt tanulás örömét velük élem meg, az együtt szerzett tapasztalatok teszik igazi örömmé a tanulást. Meggyőződésem, hogy a természet szeretetére nevelést nem lehet elég korán kezdeni, az óvodáskor fogékony időszakára alapozva alapvető értékek adhatók át a következő generációnak.

Mindenkinek köszönöm, aki időt szánt gondolataim elolvasásra, és szívből kívánom, hogy hasonló örömteli pillanatokat éljen meg!

Amikor megláttuk az első kékcinkét a madármegfigyelőből