Madármegfigyelő állomás

2018 nyarán a Pápai Városi Óvódák felkérésére madármegfigyelő állomás kivitelezésére adtam a fejem. Mivel először csináltam ilyet, kicsit át kellett gondolni, mit és hogyan szeretnék megvalósítani. A projekt fő feladata kettő faház legyártása volt, melyeknek meg kell felelni a megfigyelés követelményeinek. Ezek a következők voltak: elég nagy kell legyen, hogy egy óvódás csoport fele egyszerre beférjen, és elég nagy kitekintő felülettel kell rendelkezzen a megfigyeléshez. A madármegfigyelők ezért 9 négyzetméter alapterületűek lettek, és az egyik hosszoldal és a rövid oldal fele üveges kitekintőt kapott, az ablakpárkány pedig etetőként funkcionál.

Persze a ház elé egy kb.5 kilogramm napraforgó befogadására alkalmas önetető is került. A faház belsejébe a madáretető vendégei és madárfiókák plakát, valamint az etetőn előforduló leggyakoribb madaraink képei kerültek ki. Ezeket a képeket Zsoldos Márton Természetfestő és Illusztrátor készítette. A gyerekek kaptak egyéb szemléltető játékokat is, például madaras memória kártyát és madaras kirakókat.

A Madármegfigyelő belseje, Zsoldos Márton illusztrációival

A madármegfigyelő célja nevében is benne van: vagyis a madarak megfigyelése. Erre természetesen télen van a legjobb lehetőség, ugyanis ekkor a természetes táplálék mennyisége csökken, így megjelennek a madáretetőkön. Mivel a megfigyelő ablakpárkányai is etetők, és előtte egy nagy dúcetető is található, közeli megfigyelésekre ad lehetőséget.

Azért, hogy a tél elmúltával az odaszoktatott madarak egy része itt maradjon, mesterséges fészek odúkat is kihelyeztünk. A gyermekek így a fiókáit nevelő madarakat is megfigyelhetik.

Egy az óvoda udvarára kihelyezett odúkból.

Természetesen a Madármegfigyelő állomás önmagában csak egy faház, tartalommal és gyerekekkel az óvónőknek kell megtölteni!

Ehhez a téli madáretetés megkezdése előtt, egy előadással segítettem nekik, hogy mindenki tisztában legyen, mit, mikor és mivel etessünk.

Az átadóra 2018. szeptember 14-én került sor.

A madáretetést és a téli madárvendégeket bemutató előadásra 2018. november 22-én a Vajda Óvódában, majd december 3-án a Szívárvány óvodába került sor.

A Vajda Péter lakótelepi Óvódában 2018. december 20-án megrendezték a madarak karácsonyát, mely a szorosan kapcsolódik a madármegfigyelő állomáshoz.

Majd 2019. január elején a madaras témahét keretében cinkegombóc készítéssel, és különféle játékos feladatokkal ismerkedtek a gyerekek a madarakkal.

Mindezekből az vonható le, hogy megfelelő nevelői munkával az ismeretanyagok játszva adhatók át a gyerekeknek, akik kis szivacsként szívják magukba a tudást és viszik tovább a családjukba. A Vajda Péter lakótelepi Óvoda tagóvoda vezetője, Szabó Csilla nem kis elhivatottsággal és szorgalommal küzd a rábízott óvoda jó hírnevéért, és nevelgeti a természet szeretetére kis óvódásait, a kis Rozmaringokat.